Nyilvánosságra hozzuk a versenyhátrányt okozó beszerzésekkel kapcsolatos információkat

Az egész világot megrengető koronavírus járvány is jól példázza, hogy Magyarország egészségügyi ellátórendszere jelentős mértékben kitett és „védtelen” egy krízishelyzet esetében. Ezen akarnak változtatni a MEGYSZ tagvállalatai. 

Ahhoz, hogy a magyarországi orvostechnikai eszközgyártó cégek a hazai szükségleteket minden esetben, így például vészhelyzetben is ki tudják elégíteni, az ellátórendszer valamennyi szereplőjének újra kell gondolnia, hogy saját eszközei mentén mit tehet a magyar betegek biztonságos ellátása érdekében.

A hazai gyártói kapacitás 80 százalékát adó – a hat legnagyobb, magyar tulajdonban lévő orvostechnikai eszközöket gyártó céget tömörítő – Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ) az elkövetkezendő időben a nyilvánosság előtt is küzdeni fog azért, hogy az egészségügyi intézmények a magyar termékek beszerzését preferálják a jelenlegi gyakorlattal szemben.

Pillanatnyilag a hazai termékek aránya 18 százalék körüli, holott bizonyos termékcsoportok esetében a magyar ipar az igényeknek akár 80 százalékát is ki tudná elégíteni. A MEGYSZ tagvállalatai a világ több, mint 100 országába ­– az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig – exportálják termékeiket, ezzel szemben a hazai egészségügy több, mint 80%-ban import, a magyar termékeknél semmivel sem jobb minőségű, de drágább eszközöket használ.

A MEGYSZ a kórházak vezetőihez fordult, arra kérve az intézmények igazgatóit, hogy szorítsák vissza az indokolatlan importot, saját lehetőségeik mentén tegyenek azért, hogy a hazai orvostechnikai ipar fejlődhessen, minél több munkavállalót foglalkoztathasson. A termelés fokozása eredményeképp a költségvetési bevételek növekedhessen, a hazai ipar képes legyen vészhelyzet esetén is a magyar lakosság szükségleteinek kielégítésére. Közös érdekünk, hogy a kórházak, szakrendelők az orvostechnikai eszközök beszerzésére fordítható forrásokat a lehető leghatékonyabban használhassák fel.

Ennek érdekében a MEGYSZ az egészségügyi beszerzéssekkel kapcsolatban figyelő szolgálatot indít, a tagvállalatainkat érintő beszerzések, tenderek eredményeit értékeljük és az elemzés eredményét, illetve az azzal kapcsolatos észrevételeinket közzétesszük a honlapunkon. 

A jövőben a MEGYSZ rendszeresen megküldi a versenyhátrányt okozó beszerzési kiírásokkal kapcsolatos információit az egészségügyi intézmények vezetőinek, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium élén álló tárcavezetőknek, illetve a kormányzati háttérintézmények vezetőinek.

A jövőben a MEGYSZ valamennyi tagvállalata a saját termékportfóliójára kiírt valamennyi közbeszerzési pályázaton elindul. Minden rendelkezésünkre álló eszközt igénybe veszünk annak érdekében, hogy a magyar pályázókat hátrányosan érintő megkülönböztetés ellen fellépjünk!

Dr. Áj Gabriella
elnök

 

2020.03.20.