Amerikai központtal alapították, most Dél-Afrikában terjeszkedik a magyar röntgengyártó
A G7 gazdasági portálon jelent meg a MEGYSZ tagvállalatával, a ControlX-Medical Kft. tulajdonosával, ügyvezetőjével, Kovács Zsigmonddal az az interjú, mely a 100 százalékban hazai tulajdonban lévő röntgenberendezések gyártásával foglalkozó cég történetét mutatja be.
A rendszerváltás előtt az állami tulajdonú Medicor a világ egyik vezető orvostechnikai gyártója volt. Egy időben több mint 7 ezer alkalmazott dolgozott a cégben, amelynek 35 leányvállalata volt világszerte. A nagyvállalat más magyar ipari cégekhez hasonlóan a rendszerváltás után a régi formájában megszűnt. Néhány részegysége azóta önálló, bár az eredetinél lényegesen kisebb cég formájában működik.
Kovács Zsigmond ebben az időben a Medicor amerikai leányvállalatának ügyvezetője volt. Amikor 1990-ben az anyacég megszüntette a Medicor USA-t, az ott dolgozó magyar kollégákkal megalapította a Control-X Medical Inc.-et, amely továbbra is főleg a Medicor termékeinek összeszerelésével, forgalmazásával és szervizelésével foglalkozott. A röntgenkészülékek sok komponensből állnak, ezek egy része mindig helyi gyártás vagy helyi beszerzés volt, egy másik része pedig Magyarországról szállított export.
Magyarországon 1992-ben jegyezték be az idén több mint 2 milliárd forintos árbevételű, 50 országba rendszeresen exportáló céget. A vállalat bevételének túlnyomó többsége exportból származik, Európán belül a cég jelentős piaca Németország, Lengyelország és Skandinávia, a környező országok közül pedig Szlovákia és Ukrajna, de az elmúlt időszakban az afrikai térség is meghatározóvá vált. Hagyományosan jó piacuknak számít az USA, Kanada, Ausztrália és a közel-keleti térség is.
“Ezt az egészet egy Fehérvári úti bérház ötödik emeletén kezdtük egy kétszobás lakásban ketten-hárman. Utána átköltöztünk egy bérelt helyre szintén a Fehérvári úton, de most már több mint öt éve itt vagyunk az Öv utcában, Alsórákoson. Ez a székhely már hasonlít egy 2020-ban elfogadható központhoz, ahol rendes termelési egységek, műszerek és irodák vannak ahhoz, hogy jó munkát lehessen végezni. A telephelyfejlesztést pedig folytatjuk: most fejezünk be egy 50kW-os napelemes rendszer telepítését, illetve egy modern hőszivattyúkra alapuló fűtés-, hűtéskorszerűsítést. Én ezt sikernek élem meg, hogy a semmiből lett valami’ – mesélte Kovács Zsigmond.
A kétezres években eleinte humán területen kezdtek, egy-két évvel később pedig bővítették a termékpalettát állatorvosi termékekkel. Eleinte egyszerűbb készülékeket gyártottak, de aztán fokozatosan bonyolultabb, közép- és felsőkategóriás készülékek is bekerültek a kínálatba.
Azt a technológiát, amit a nagyok tudnak, mi is meg tudjuk csinálni valamennyivel olcsóbb kategóriában, egy sokkal kisebb csapattal. De egy olyan csapattal, amelynek azért megvannak azok az előnyei, amit a nagyok nem tudnak mindig felmutatni. És ez tette lehetővé tulajdonképpen, hogy ezt az ugrást meg tudtuk csinálni – mondta Kovács Zsigmond.
Az előnyök közül elsőként a rugalmasságot emelte ki. Amikor egy nagy cég speciális megrendelői igénnyel szembesül, legtöbbször nem szívesen módosítja az eredeti terméket. “A nagyok azt mondják, ez a termékünk, vagy megveszed, vagy nem. Mi ezt nem tudtuk megengedni magunknak, ezért rugalmasak voltunk olyan szempontból, hogy a tervezés minden fázisában arra figyeltünk, hogy helyettesíthető legyen egy adott komponens egy másikkal, jobbal vagy többet tudóval. A cél, hogy egy rendszeren belül lehessen a specifikáció vagy az orvos igényeinek megfelelően módosítani” – magyarázta.
Emellett a logisztikában is fogást találtak a nagyokon. Harminc-negyven évvel ezelőtt a nagy cégeknél egy röntgenfelvételi rendszer szállítási határideje 4-5 hónap volt. “Mi ezt négy-öt hétre, vagy még ennél is rövidebb időre csökkentettük, ami nagyon sokat számított” – mondja az ügyvezető.
A harmadik terület a terméktámogatás, Kovács Zsigmond szerint itt az számított nagyon sokat, hogy amíg a nagy cégeknél sok lépcsőben, automatán keresztül jutott el az ügyfél a szakemberhez, náluk pillanatok alatt egy hús-vér munkatárs odakapcsolta a partnert, akihez kellett, és ezt az élő kapcsolatot a partnerek nagyon díjazták.
A röntgenkészülékek piacán egy kis cégnek ki kell harcolnia a megrendelő bizalmát, hogy a vevő hajlandó legyen tőle is vásárolni. “Mi akárhogy is polírozzunk magunkat, törpecég vagyunk a Siemens, a Philips vagy a General Electric mellett, ahol tízezrével számolják az alkalmazottakat. Azt eladni, hogy ez a kis csapat fel tudja venni a versenyt ezekkel az óriásokkal, az nem megy egyik napról a másikra.
Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy a partnereink elfogadják, hogy a drágább, magasabb kategóriájú rendszereket is megbízhatóan meg tudjuk csinálni. És így értük el, hogy ezek a készülékek számos ország kórházaiban ott legyenek, mert már megvan az a bizalom, hogy ez a cég tud olyat szállítani, amivel 10 év múlva sem lesz probléma” – mondta Kovács Zsigmond.
A Control-X Medical főbb beszállítói európaiak, ezen belül a 4-5 legfőbb beszállító magyar. Ez egy ipari cég esetében elsőre furán hangzik, hiszen a nagy iparágcégek a világban többnyire Kínában gyártatnak, ám a cégnél tudatos döntés volt, hogy a fő beszállítók között nincsenek kínaiak. Ezen a piacon a vevők annyival másképp viszonyulnak egy európai termékhez, hogy még azon az áron is megéri Európán belül tartani a termelést, hogy az itteni beszállítók drágábban dolgoznak.